Belsőépítész konferencia

Images: 

HLC előadás

OTHER PHOTOS

A Horányi Lámpacenter Kft fontosnak tartja, hogy folyamatosan friss információkkal lássa el törzsvásárlóit és kiemelt partnereit, úgy mint a belső építészeket és a lakberendezőket. Ebből a célból a szegedi üzletükben előadást és tájékoztatót tartottak. Cégünk felkérést kapott, hogy ezen a rendezvényen tartsunk előadást azoknak a szakembereknek, akik elsődlegesen találkoznak a megrendelővel és annak az igényeivel. Az épület-automatikáról, vezérlésről, felügyeletről egyre nagyobb számban érdeklődnek az emberek. Alkalmunk nyílt bemutatnia Control4 rendszert és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat. Nagy érdeklődéssel fogadta a hallgató közönség, hogy mennyi mindent be lehet építeni egy házba és az milyen kényelmi és biztonsági szolgáltatást nyújt.

Pelikán Sándor